Hosszabb érzések, babyk nélkül
2002 tavaszán a HIM új dalokat kezdett el gyakorolni a negyedik albumra, ami egy évvel kés?bb fog megjelenni. (2003 tavaszán) A régi érzéseiket próbálják újra átélni, amikor egyszerûen csak szerettek együtt játszani. De ugyanakkor a dalszövegek világa sötétebbé vált. Nincs több bébi, kedves, drága. Ville Valo már 2002 tavaszán tudta, hogy milyen dalok lesznek a HIM negyedik albumán. Ville tavasszal írt új dalokat a lemezre, de most néhány régi ötletnek is helyet talált. Az új album 10 dala néhány demofelvétel során készült el, amiket Hiili Hilesmaa rögzített. A dalok sokkal hosszabbak, mint eddig és az egyik dal hossza több, mint 8 perc. A lemez utolsó dalának választott szám is csak jobb lett, mikor hosszabb lett. - Most olyan albumot akarunk felvenni, ahol sokkal több érzés van, hosszabb érzések – mondja Ville. - A 10 dal hosszúsága összesen 50 perc, így ez lesz a HIM leghosszabb albuma. Lehet, hogy lesz 11. dal is. Elõször arra gondoltunk, hogy dupla albumot készítünk. Az egyik cdt gyors számokkal, a másikat lassúakkal raktuk volna tele, de végül rossz ötletnek tûnt. Ville úgy emlékszik, hogy a negyedik albummal visszamennek – bár nem technikailag, hanem a zenéhez való hozzáállásban közelebb kerülnek az elsõ albumhoz. - Ugyanazt az örömöt érezzük, mint mikor Tuusulában Migé lakásában 7 órán át teljesen szart játszottunk és nagyon élveztük. - De ez nem jelenti azt, hogy nem játszanánk garázs-rockot. A HIM nem fejlõdik vissza. De idõvel elválik. Még nincs kész a lemez, és a dolgok sokszor megváltozhatnak. Ez lehetõvé teszi, hogy gondolkozhatunk a részleteken is. {…} 260. oldal {…} - Próbáltam hosszabbá tenni a dalokat és több érzést belevinni, elkerülve a 3 perces pop formátumot, mondja Ville. Ezt a módszert kipróbáltuk az elõzõ lemezen, és egész jó volt, de most mások a határaink. Éleremben elõször írtam 5 vagy 7 versszakos dalszövegeket, csak mert jó valami újat kipróbálni. - Az új album szövegei igen sötétek. Az volt a szándékom, hogy provokatívabb és költõibb legyek. És egyik dalban sincs megemlítve baby vagy I love you. Az egyik szabály az volt, hogy ezen az albumon nem lesznek darlingok, babyk és honeyk. {…} 261. oldal Most valami teljesen mást akartam csinálni. Kurva keményen dolgoztam ezeken az új dalszövegeken, hogy annyira különbözzenek a mostani megszokott szövegektõl, amennyire csak lehet. A dalszövegek talán kicsit vallásosabbak, mint eddig és nem annyira kapcsolatokon alapulnak. Szituációkat mesélnek el, nem annyira személyes dolgokat. Persze személyesek, de nem egocentrikusak. Sokkal bonyolultabb dolgok vannak. Ville azt mondja, hogy ezúttal nem fognak bolondozni a stúdióban, hanem dolgozni mennek oda. {…} - Az emberek sokszor kérdezték, hogy milyen zenét játszunk és mi az az általunk nevezett ”Love Metal”. Az új albummal megpróbáljuk megmutatni, hogy mi a love metal, mi a heartagram és mi a HIM. Ezért Love Metal az új album címe.
|