Árnyak, fények és idegösszeroppanások
Deep Shadows And Brilliant Highlights és rémes emlékek A Razorblade Romance turné végén a HIM elkezdte a harmadik album felvételeit. A demok felvétele után elég er?s érzések voltak, de hamarosan az együttes, a lemezcég és sokan mások is vitatkozni kezdtek. Isten hozott krízis! - A Deep Shadows And Brilliant Highlightsot szívás volt elkészíteni. Nyilvánosan végig azt hazudtuk, hogy jó volt, de valójában rémes volt - mondja Ville Valo a HIM harmadik albumáról. A HIM azt akarta, hogy a lemezt Finnországban vegyék fel. A Razorblade Romance turné alatt annyit utaztak, hogy most a saját ágyaikban akartak aludni. Tényleg sokkal könnyebb a Finnvox stúdióba menni, mint Finnországon kívülre egy ugynevezett „híres” stúdióba. És pénzt is szerettek volna megtakarítani. Úgy látták, hogy a Razorblade Romance költségeinél hülyén elszórtak pénzt. {…} A demo felvételeket élvezték és az együttesnek annyira tetszett a végeredmény, hogy úgy döntöttek, hogy a demok nagy részét megtartják és idõrõl idõre vesznek fel új részeket. A lemezcég azt mondta ez rossz ötlet. - A BMGben azt gondolták, hogy T.T.Oksala szar producer, ”nem használhattok ilyen öreg embert” – mondták, meséli Ville. - Ezért híres és drága producereket kellett keresniük Finnországon kívülrõl. Olyan embereket küldtek, akikkel nem akartunk együtt dolgozni. {…} 200. oldal {…} -Nagyszerû pillanatok vannak ezen a lemezen, de az egész elkészítési procedúra olyan sekélyes volt, hogy ez a lemez nem kelt bennem túl jó érzéseket. {…} 201. oldal {…} A lemezborítót már elkészítettük Finnországban. De az angolok azt mondták: ”Finnországban nem készíthettek borítót!” Ezért Villének Angliába kellett repülnie, ahol Rankin új képeket készített róla. {…} 202. oldal {…} Ville azt mondja, hogy nem minden volt fájdalmas ezen a lemezen. Természetesen elégedett pár dallal, de a végén a sok elfoglaltság és fesztiválfellépések miatt néhány dalt nélküle kevertek össze és azokban a dalokban hibák vannak, amiket ki kellett volna javítani. - A karrieremben el?ször elegem lett a lemezkészítésbõl. - Túl sok ember volt, így a végén már nem is érdekelt az egész. Csak vártam, hogy legyen már meg ez a lemez, hogy ne kelljen többet törõdnöm vele. 203. oldal {…} - Az együttes tagjai és a lemezcég szerint is a Deep… egy negatív dolog, bár pozitív, hogy elkészítettük, mondja Ville. {…} - A Deep Shadows hatására ezentúl természetesen másképpen fogunk lemezt készíteni. Túl kedvesek voltunk és túl sok emberre hallgattunk. Nem kötöttünk kompromisszumokat, de túl sok ember mondta meg mit tegyünk. Akkor elkezdesz gondolkozni mi a helyes. {…} 222-223. oldal {…} 2001. õszi turné A HIMnek 40 koncertje volt 4 hónap alatt. És egyszer csak úgy tûnt, hogy a HIM közel áll a feloszláshoz. - Olyan rossz állapotban voltam, hogy nem volt messze a zenekar vége – meséli Ville. - A stressz olyan szintû volt, hogy végig kész voltam ezen a turnén. Egyszer a turnébuszban részegen elkezdtem feloszlatni a bandát. Ezután sokat változtak a kapcsolatok a zenekarban. Ekkor minden rendben volt, de Migé és Linde talán ekkor kezdtek el elõször azon gondolkozni, hogy mi lesz ha megbolondulok, vagy meghalok az alkoholtól. - Egy rémes tragédia történt ezen a turnén, amit még mindig próbálunk helyrehozni. Végül arról van szó, hogy ezek olyan kapcsolatok, mint egy családban. Sok srác, akik szeretik egymást. Azt számoltuk Migével, hogy három éve dolgoztam szabadság nélkül. Nem meglepetés, hogy egyszer minden összejött. És mivel ilyen blablablázó srác vagyok, a dolgok általában úgy jönnek elõ, hogy felmérgesítem az embereket. Nos, érzelmes mûvész vagyok, aki idõrõl idõre megõrül és ez rémesen ok nélküli barátok ellen. Így áll a dolog. - Bár a HIM egy együttes, nekem sok döntést kell hoznom. Ha valaki nem érti mit akarok mondani, felelõsségteljesség minden után, az számomra furcsa. Ilyen dolgok is történtek. Például azt szeretném, hogy a többiek jól nézzenek ki a fotózásokon és a videókban, mert manapság a vizuális dolgok is a zenéhez tartoznak. Ha ezt próbálom elmagyarázni a srácoknak, és még utána sem tesznek így, az teljesen furcsa. - Soha nem ütöttem meg senkit. Általános iskola óta nem verekedtem. Úgy érzem a mentális erõszak sokkal rosszabb lehet. Megõrjítettem embereket, a zenekarban és máshol is hülye módon, úgy, hogy az én és az õ kapcsolataikon is sebet ejtett.
|